Nagy, erős, kényelmes, hibrid, összkerékhajtású, tele van minden digitális luxussal és vezetéstámogató rendszerrel. Ezek a jelzők mára a piac számos típusára ráillenek, az elegancia, a nyugodt magabiztosság és a tapintat viszont már kevésbé. Mit tud az új Nissan X-Trail, amit mások nem, miként tudja megkülönböztetni magát az európai piac legnépesebb mezőnyében? Egy biztos: az árával mindenképp!
A napokban számoltunk be róla, hogy Sonja van Lieshout, a World Employment Confederation – Europe elnöke a BCSDH üzleti reggelijén tartott előadásában 3 alapvető tendenciát azonosított, ami most átformálja, és egyben meghatározza a jövő munkaerőpiacát, illetve a legkeresettebb szakmákat is bemutatta. Ennek kapcsán a Portfolio arról is megkérdezte az elnököt egy interjú során, hogy a zöld átállásból eredő átképzésekkel kapcsolatban mit lát a legnagyobb kihívásnak, mit javasol, milyen területekre fókuszáljon a legfiatalabb generáció, vagyis azok a fiatalok, akik még ezután fognak a munkaerőpiacra lépni, vagy most kezdik el a karrierjüket. A zöld átállás különböző aspektusaival, a finanszírozással, a technológiaválasztással, a működési kihívásokkal, és a munkaerőpiaci kérdésekkel is foglalkozunk április 24-én a Sustainable Tech konferencián. Részletes program a linken.
A KPMG felmérése szerint még az évek óta fenntarthatósági úton járó cégeknek is fejtörést okoz, hogy miként emeljék a döntéshozói szintre a fenntarthatósági jelentéskészítéshez kapcsolódó feladatokat, megfelelően integrálva azt a szervezet működésébe. A kutatás alapján az eddig inkább kvalitatív beszámolók egyre inkább válnak kvantitatívvá, ennek következtében elkerülhetetlenül a pénzügyi és kontrolling területek illetékeseire hárulnak az ezzel kapcsolatos feladatok. A fenntarthatósági kérdések, problémák és lehetséges megoldások, a zöld átállás, a finanszírozás, és még sok kapcsolódó témával a Portfolio is foglalkozik április 24-én a Sustainable Tech konferencián. Részletek a linken.
A nagy ipari beruházások, a közlekedés elektrifikációja, illetve az EU-s vállalásoknak megfelelő általános energiaátmenet óriási villamosenergia-igény növekedést fog eredményezni az elkövetkezendő néhány évben. A vállalatok fenntarthatósági vállalásainak sarokköve a zöldenergia minél nagyobb arányú használata, amely a megújuló energiaforrásból származó áram keresletét is folyamatosan növeli. A hosszútávú energiaellátásra olyan partnerekkel érdemes szerződni, amelyek megbízhatóan tudják kiszolgálni az energiaigényeket, és biztosítják az elvárt energiamixet. A Portfolio – MAGE Járműipar 2024 konferencián Tóth András István, az E.ON Hungária Csoport megoldásértékesítési igazgatója nyilatkozott stábunknak az energiaigények megváltozásáról, zöldenergiáról és a vállalat nemzetközi beruházásairól.
Világunkat a jövedelmek, a vagyon és a jólét közötti növekvő egyenlőtlenségek jellemzik: a leggazdagabb 1,2% birtokolja a globális vagyon 50%-át, a legszegényebb 53% alig 1,1%-ot. Az egyenlőtlenségek magas szintje és szerkezete nem csak az egyén, hanem a vállalatok és a társadalom egésze számára is rendszerszintű kockázatot hordoz. A megoldás nem más, mint az emberi tőke valós megbecsülése. A BCSDH által szervezett üzleti reggelin a jövőt meghatározó munkaerőpiaci trendekről, a legkeresettebb szakmákról tartott előadást Sonja van Lieshout, a World Employment Confederation – Europe elnöke, akit az eseményen többek között arról is megkérdezett a Portfolio, hogy a zöld átállásból eredő átképzésekkel kapcsolatban mit lát a legnagyobb kihívásnak. A zöld átállás különböző aspektusaival, a finanszírozással, a technológiaválasztással, a működési kihívásokkal, és a munkaerőpiaci kérdésekkel is foglalkozunk április 24-én a Sustainable Tech konferencián. Részletes program a linken.
A klímasemlegességi törekvések mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a biodiverzitás, a természetes élőhelyek és ökoszisztémák védelme. A biológiai sokféleség jelentősége gazdasági szempontból is megkérdőjelezhetetlen, azonban csökkenése emberi léptékben mérve is érezhető. Ennek elsődleges oka az emberi tevékenység, azonban vállalati szinten is tehetünk ellene - írja elemzésében Nagy Julianna, a KMPG ESG és fenntarthatósági senior menedzsere.
Technikailag Magyarország teljes villamosenergia-szükségletének a többszörösét is kitermelheténk szélenergiából, az ország fizikai, területi adottságai ehhez ugyanis megvannak. Ennek ellenére a Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT) alapján Magyarország csupán 1 gigawatt beépített szélerőmű-kapacitást tervez. A műszaki szélenergia-potenciált elemezte tanulmányában a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont, amiből kiderül, hogy közel 100 GW számított műszaki szélenergia-potenciállal rendelkezhetünk. A hazai megújuló energia jövőjéről, valamint a szélenergiával kapcsolatos lehetőségekről is előadást fognak tartani meghívott szakértőink április 24-én, a Sustainable Tech konferencián.
Több hónapnyi halogatás és zárt ajtók mögött folyó egyeztetések után 2024. március 15-én az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet (Corporate Sustainability Due Diligence Directive), amely röviden, mint CSDDD, vagy CS3D kering a köztudatban több mint két éve - írja a KPMG közleményében. A Tanács elfogadásával ugyanakkor még nem ért célba az irányelv, hiszen az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia azt. Egyre több megfelelésre kell készülniük a vállalatoknak a fenntarthatósági területeken, ileltve a szabályok hatálya alá tartozók köre is folyamatosan bővül. Az üzleti világ fenntarthatósági kérdéseivel, különböző aspektusaival foglalkozunk többek között az április 24-i Sustainable Tech konferencián.
Minden parkolóhelyet elektromos töltési lehetőséggel látnak el a Metrodom River Lakóparkban: ezzel Magyarország legnagyobb töltőkapacitással rendelkező ingatlanberuházása jön létre. Jelenleg 336 parkolóállás elektromos töltővel ellátott, a projekt befejezésére ez a szám a 800-at is meghaladja majd – hangzott el a Metrodom pénteki sajtótájékoztatóján.
Az építőipar megkerülhetetlen alapanyaga a cement, amely amellett, hogy nélkülözhetetlen, gyártása során az egy egyik legnagyobb CO2-kibocsátásért felel. A klímacélok elérése érdekében ennek megfelelően a cementipart egyre nagyobb többletköltséggel sújtja kvótarendszer, amelyet csak akkor lesz képes kigazdálkodni, ha fejleszti gyártótechnológiáját. A 4iG Nyrt. Mensor 3D üzletágának szakemberei három európia üzem lézerszkennelését is elvégezték, ahol a fél évszázaddal ezelőtti technológiák cseréjére, fejlesztésére készülnek. A cég a tervek elkészítéséhez szükséges terület 3D-s pontfelhőjét készíti el, amely segítségével felgyorsul a tervezési folyamat és elkerülhetővé teszi a később költségesen javítható hibákat.
Óriási változások mennek végbe a munkaerőpiacon, egyszerre szorongat a munkaerőhiány és van munkaerőpazarlás, egyre nagyobb szükség van a IT szakemberekere és mérnökökre, de kékgalléros fizikai munkást viszont már alig találni. Az AI és a robotika azonban gyökeresen meg fogja változtatni a foglalkoztatás mikéntjét, teljesen új típusú kompetenciákra lesz szüksége a munkavállaóknak. Van azonban egy jó hír: Portfolio – MAGE Járműipar 2024 konferencia 3. szekciójába összes szakembere egyetértett abban, hogy emberekere továbbra is szükség lesz, igaz teljesen más értelemben.
A napsütéses, hűvös időben ma 3400 MW körüli szintet ért el több órán keresztül az ipari naperőművek villamosenergia termelése Magyarországon, amivel messze új történelmi csúcs született. Erről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, amelyről további részletek itt érhetők el.
A Portfolio- MAGE Járműipar 2024 Konferencia második szekciójában minden az energiafelhasználás és beszerzés optimalizálásáról és a versenyképesség fenntartásáról szólt. Mindenki között egyetértés volt abban, hogy mára már egy cégvezetőnek szinte energetikai szakemberré kellett válnia, hogy az energiaköltségeket kordában tartsa. A költséges beruházások, és a szemléletmódváltás egyaránt megoldást nyújthat, de számos olyan jogi- szabályozási eszköz is a vállalatvezetők rendelkezésére áll, hogy a versenyképességüket megtartsák.
Az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint korábban sosem, az erőltetett elektrifikáció, a rohamosan szigorodó környezetvédelmi normák, és a kínai márkák előretörése is komoly versenyhelyzetet teremt a hagyományos szereplők számára. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A Portfolio - MAGE 2024 rendezvényen mindez kiderül.
Miközben a nagyméretű, kereskedelmi célra termelő magyarországi napelemparkok állománya jelentős mértékben tovább bővült, a hazai háztartási méretű naperőművek kapacitásának növekedése alaposan lelassult 2024 elején. A napenergia magyarországi helyzetéről és kilátásairól is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján. További részletek itt érhetők el.
Magyarország a 87. a legszennyezettebb levegőjű országok 2023-as listáján, a hazai települések közül tavaly Szőkedencsen volt a legtisztább a levegő, míg a legszennyezettebb Kazincbarcikán volt - számolt be az Infostart a WHO felmérése alapján.
A Közép- és Kelet-Európai országok által a földgázimport-infrastruktúrában tervezett kapacitásbővítés mértéke meghaladja az orosz gáz helyettesítéséhez szükségesnek tartott fejlesztéseket. Ha a régió földgázpolitikája továbbra is ezen az úton halad tovább, akkor - elsősorban az LNG-infrastruktúra túlzott fejlesztésével - egyfajta kényszerpályájába zárhatja magát a földgáz melletti szükségtelenül szoros elköteleződésével, ami több szempontból is problémás lehet, áll egy új jelentésben.
A Saudi Aramco vezérigazgatója, Amin Nasser az S&P Global energiakonferencián hangsúlyozta, hogy az energetikai átállás kudarcot vallott, és felhívta a figyelmet arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet növekedése miatt reális befektetési stratégiára van szükség, nem pedig az olaj és gáz kivonásáról történő fantáziálásra - közölte a Cnbc. .
Élénk érdeklődés kísérte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) első zöldkötvény kibocsátását: a Budapesti Értéktőzsdén lebonyolított aukció eredményeképpen csaknem 11 milliárd forint összegű forrást gyűjtött az MFB, amely segítséget nyújt a zöld beruházásokat megvalósító vállalkozások finanszírozásában - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
A csomagolóipar méltatlanul háttérbe szorul más szereplőkkel szemben, pedig a fenntarthatósági szempontok erősödésével rendkívül felértékelődik az iparág tevékenysége. A trendek egyértelműen a környezetbarát csomagolóanyagok előretörését mutatják, azonban komoly innovációs feladat olyan tulajdonságokkal felruházni a papír csomagolóanyagokat, mint amivel például hagyományos műanyagok rendelkeznek. A legfenntarthatóbb csomagolás persze az, amelyik nincs is – nem véletlen, hogy a fejlesztések egyik meghatározó iránya a csomagolásoptimalizálás, illetve az újrahasznosítás mellett az újrafelhasználás. A megrendelők nemcsak saját vállalásaikat teljesíthetik az alacsonyabb környezeti lábnyommal rendelkező csomagolással, hanem jelentős költséget is takaríthatnak meg. Az autóipari paradigmaváltás a csomagolóiparra is komoly hatással van, sokkal nagyobb szerepet kap a tanácsadás és a teljeskörű ügyfélkiszolgálás. Az ágazat a hazai járműipari boom egyik nyertese lehet, a szektorban betöltött szerepéről, és az autóipari beszállítóknak nyújtott szolgáltatások jelentőségéről a Portfolio – MAGE Járműipar 2024 konferencián is szó lesz. A Portfolio Szabó Leventét, a papír csomagolóanyagokat gyártó DS Smith Packaging Hungary ügyvezetőjét kérdezte a csomagolóipar helyzetéről, a fenntarthatósági törekvésekben betöltött szerepéről, és az olyan innovációkról, mint a Magyarországon gyártott papír raklapról vagy a világ legnagyobb üdítőital-gyártójának tervezett csomagolásról.